Orvosaink

BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ÉS HÁZIORVOS

Dr. Vicsai Kinga Emő

Dr. Vicsai Kinga Emő belgyógyász szakorvos és háziorvos vagyok.

2003-ban végeztem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán. 2010-ben belgyógyászatból, 2011-ben háziorvostanból tettem sikeres szakvizsgát.

A belgyógyászat alapjait a komáromi Selye János Kórház Belgyógyászati Osztályán sajátítottam el, az itt megszerzett tudást az elmúlt több, mint 20 évben bővítettem és kamatoztattam a munkám során. Közel 10 évig dolgoztam Tatán háziorvosként, ezzel párhuzamosan belgyógyászati magánrendelést is vezettem.

Jelenleg belgyógyász-, illetve foglalkozás-egészségügyi szakorvosként, valamint háziorvosként állok a gyógyulni vágyók rendelkezésére.

Életem és munkám során egyaránt célom, hogy a meglévő és jövőbeli pácienseimnek segítséget, iránymutatást adhassak sokszor összefüggéstelennek látszó panaszaik rengetegében, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy kétségeiket nyugodt, barátságos körülmények között, kulturált és modern eszközökkel felszerelt rendelőben tudjuk megbeszélni.

Sajnos a belgyógyász sem tud mindenre választ adni, azonban meggyőződésem, hogy empátiával, odafigyeléssel, emberséggel a legreménytelenebbnek tűnő betegségek esetén is segíteni tudok. Néhány jó szóval, tanáccsal, adott esetben más szakorvos kollégámhoz való irányítással minden létező problémára találunk megoldást.

Amennyiben Ön igénybe venné az alábbi szolgáltatás bármelyikét,
várom szeretettel Oroszlányon, a Dave Medical Kft. magánrendelőjében:

  • általános belgyógyászati szakvizsgálat
  • általános állapotfelmérés, szükség esetén rizikóbecslés
  • vérnyomásbeállítás, ABPM vizsgálat
  • vércukorbeállítás a cukorbetegség (diabetes) kezdeti stádiumában, elkezdett terápia időszakos kontrollja, szakorvosi javaslat kiadása
    Szeretném felhívni hozzám forduló cukorbetegséggel élő páciensek figyelmét, hogy a vizsgálatra lehetőség szerint 1 hónapon belüli labor eredménnyel érkezzenek, mely tartalmazza a HgB A1c értéket is!
  • műtét előtti belgyógyászati szakvizsgálat, műthetőség elbírálása
  • továbbá forduljon hozzám bizalommal, amennyiben az alábbi tünetek bármelyikét tapasztalja:
    • fogyás
    • hízás
    • gyengeség
    • hasi panaszok
    • lábdagadás
    • bizonytalan, visszatérő mellkasi panaszok
    • labor eltérések

Foglaljon időpontot a doktornőhöz!

Scroll to Top